Kemping

A fürdő mellett, a motellel közös mintegy 50.000 négyzetméter zöld területen fekszik kempingünk, amely egész évben nyitva áll a vendégek előtt. A várostól mintegy 3 kilométerre fekvő terület természetközelségével, csendességével hozzájárul a kellemes kikapcsolódáshoz, pihenéshez.

A parkosított környezetben egyidejűleg összesen 200 kempingegység kényelmes táborozására nyílik lehetőség. Kempingünk sajátossága, hogy vendégeink nem előre kijelölt kempinghelyeket bérelnek nálunk, hanem mindenki saját maga választhatja ki, hol szeretné leállítani lakókocsiját, hol veri fel sátrát, így mindenki olyan természeti körülmények között pihenhet, ami neki a legkellemesebb az adott körülmények között.

Az egész kemping területén elérhető áramvételezési lehetőség (10 Amper), valamint 3 vizesblokk szolgálja a vendégek kényelmét. A vizesblokkok a kemping különböző részein kerültek kialakításra, és rövid sétával a kemping bármely pontjáról megközelíthetőek. A legkisebbek számára egy játszóteret is kialakítottunk a kemping egy nyugodt szegletében, ahol színes játékok, homokozó, csúszda és hinta várja az apróságokat. Néhanapján vadnyulak, sündisznók is felbukkannak a sövények mentén, melyeket csendben megfigyelhetnek kicsik és nagyok egyaránt.

Főzés, grillezés

kemping területén főzésre, mosásra a vizesblokkban, bográcsozásra és grillezésre az erre kijelölt területen van mód. A bográcsozáshoz fát a recepción lehet vásárolni, grillezéshez faszénről és a sütéshez szükséges eszközökről a vendégeknek maguknak kell gondoskodniuk. A kemping területén szezonális jelleggel (tavasztól-őszig) sörpavilon és ajándékbolt, a kempinggel szemközti üdülőfaluban nyári időszakban élelmiszerbolt is üzemel, így könnyebben beszerezhetők a sütéshez-főzéshez a hozzávalók. Szezonon kívül a kempingtől kb. 3-4 km-re, a városban nyílik lehetőség vásárlásra, ahol több nagy élelmiszerbolt működik.

Recepció

A recepció épületében vezeték nélküli Internetcsatlakozási lehetőséget (WiFi) biztosítunk lakóvendégeinknek, illetve térítés nélkül használhatják a vendégek számára ott felállított asztali számítógépet is.

Vendégeink a recepción tudnak bérelni:

  • Kerékpárt

  • Tandem kerékpárt

  • Bringóhintót

  • Háromkerekű rollert

Ugyancsak a recepción vásárolható:

  • Képeslap

  • Bélyeg

  • Ajándéktárgyak

  • Ajándékutalvány

  • Mosózseton

Az épületben egész évben drink bár üzemel, ahová szeretettel várjuk vendégeinket, ha egy jó meleg kávéra vagy egy üdítő pohár borra vágynak. (Árlista a bárban található.)
A recepció nyitva tartása egész évben: 0:00 – 24:00

Rendezvények

Nyáron heti rendszerességgel zenés, táncos műsorokkal várjuk vendégeinket, ezzel nemcsak kellemes szórakozást kívánunk biztosítani vendégeinknek, hanem lehetőséget biztosítani arra is, hogy az egy időben nálunk lakó vendégek megismerkedhessenek egymással, így téve még élménydúsabbá a nálunk töltött napokat.

A motel-kemping területén több, immár hagyományos rendezvényt is lebonyolítunk az év során. Húsvéti kempingtalálkozónk a tavasz első nagy rendezvénye minden évben a húsvéti hétvégén kerül megrendezésre, míg szüreti mulatságunkra szeptember második felében várjuk az érdeklődőket, míg az év utolsó nagy eseménye szilveszteri bálunk december 31-én.

Az események részletes programját megtalálják Eseménynaptárunkban.

Szállóvendégeink számára különféle kedvezményeket is biztosítunk nálunk tartózkodásuk időszaka alatt:

  • Kedvezményes belépési lehetőség a fürdőbe

  • Ingyenes Internethasználat és WIFI-kapcsolat a motel recepcióján

  • Részvételi lehetőség a motel területén zajló programokon

  • Kedvezményes horgászási lehetőség saját horgásztavunkban

NTAK regisztrációs szám: Jonathermál Kemping – KE19007916

Fontos információ szállásfoglalóknak

Tájékoztatjuk, hogy a digitális okmányolvasó használatára vonatkozó 235/2019(X.15) kormányrendelet értelmében a bejelentkezés és szobaelfoglalás feltétele a szálláshely szolgáltatást igénybe vevő személyek személyes adatait igazoló fényképes igazolványainak (személyi igazolvány, lakcímkártya vagy útlevél) átadása érkezéskor a recepción és digitális okmányscannerrel történő rögzítése a szálloda részéről.